Szent Villebald templom rekonstruált alapjai

Szent Villebald (Vilibald) angol származású bencés szerzetes volt a 8. században. Tiszteletére a 11. században építettek templomot Ravazdon, az erdészet mögött keletre fekvő dombon.

A dombon többször folyt régészeti kutatás, azonban az itt rejlő emlékeket a teljesség igényével még ez idáig nem kutatták fel.

A környékről, erről a helyről ismerjük a legtöbb bronzkori emléket (Kr. e. 20. évszázadtól). A kora vaskorban is lakták a dombot.

A szent Villebald tiszteletére szentelt templomról az első említést II. Paschalis pápa 1102-ben kiadott oklevelében találjuk.

A templomot és a Béla-kút nevű közeli forrást együtt említi IV. Béla király oklevele: „…ahol a hagyomány szerint szent Márton született, a középső völgyben van a szent forrás, amelyet Pannonia forrásának – caput Pannoniae – mondanak. Ez más forrásokkal együtt patakká lesz a Szent Villebald egyháza alatt, és Pándzsának (Pannosa) hívják.”

A törökök 1595-ben Szent Márton várával együtt Ravazdot is elpusztították. A bencés élet újraéledésével, 1649-ből találunk utalást a Villebald templomra, Placid főapát levelében. Ebben a levélben a Villebald napi búcsú szükségességét írja le. Igazi búcsújáróhely alakult ki, Szentmártonból zászlós körmenet indult ezen a napon a templomhoz.

Többször is felújították, a feljegyzések szerint 1689-ben, majd nem sokkal utána 1718-ban.

Egy 1758-ban kelt írás arról tanúskodik, hogy még remete is élt itt. 1776-ban még bizonyosan működött, de a rend 1786-os feloszlatásától az 1802-es visszaállításáig eltelt idő elegendő volt arra, hogy a templomon az enyészet legyen úrrá. 1820-ban lebontották, és az akkor épülő Főapátsági könyvtár építéséhez hordták el az anyagát Pannonhalmára. A bontáskor a templom falából, másodlagos felhasználásból egy római sírkő is előkerült, melyet Pannonhalmára szállítottak, ahol jelenleg is megtekinthető.

A templom alapjait 1995-ben tárták fel.

Európa legkeletibb Villebald emlékhelye, búcsúját a faluban a mai napig megtartják, július 7-e utáni vasárnapon.