A Ravazdi Erdei Iskola 1999 óta működő, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. által fenntartott, minősített erdei iskola.
A színes, gyakorlatorientált foglalkozásaink magas színvonalát elhivatott erdészek, és környezetnevelési szakemberek, valamint a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karának oktatói garantálják.
Intézményünk az általános iskolások erdei iskolai foglalkozásai mellett szakmai programok, osztálykirándulások, szakkörök, családi rendezvények, nyári táborok lebonyolítását, kirándulók vendéglátását is vállalja.
Célunk, hogy az erdei iskolai foglalkozásokat igénybevevő csoportoknak magas színvonalú programokkal álljunk a rendelkezésére, de rugalmasak vagyunk és teret engedünk az egyedi igényekkel érkező, tanulni vágyó érdeklődőknek is.
Intézményünkben a több napos erdei iskolai táborok, az egy napos erdei iskolai kirándulások és a környezetvédelemhez, jeles napokhoz kapcsolódó programok, valamint kihelyezett erdei iskolai foglalkozások a jellemzők.
A csoportok az erdei iskola vezetőjénél telefonon, vagy e-mailben történő bejelentkezés után, előre lefoglalt időpontokban érkeznek Ravazdra.
Iskolánk a Ravazdi Erdészet telephelyén érhető el. Az erdészeti iroda épületében helyezkedik el az erdészettörténeti gyűjtemény, és a vendégek fogadására szolgáló szálláshely, különálló épületrészben pedig a foglalkoztató helyiségek, melegítőkonyha és étkező. Az udvarban található a szabadtéri foglalkozásoknak helyt adó filagória a hozzá kapcsolódó kemencével, szalonnasütő, bográcsozó hely, asztalosműhely, kovácsműhely, mézpörgető helyiség.
Infrastruktúra
- 30 férőhelyes, pótágyazható szálláshely
- 35 fő befogadására alkalmas tanterem
- tágas ebédlő, melegítőkonyha
- parkosított, zárt udvar
- kerti pihenő kemencével, szalonnasütővel
- kerékpárok
- 6 szoba áll a vendégek rendelkezésére
- az emeleten 5 szoba, a földszinten 1 szoba található
- a szobák pótágyazhatók
- az emeleti szobák: 3,6,5,7,6 ágyasak
- a folyosón kapcsolódik hozzájuk külön fiú és lány mosdó
- a földszinti szoba 3 ágyas, saját fürdőszobával rendelkezik
Foglalkozások
Minősített Természet-Egészség-Nevelés programunk foglalkozásai:
Erdő és természet:
- erdészettörténeti gyűjtemény megtekintése, feldolgozása
- erdei tantúrák (Vaddisznóskert, Lila-hegyi kilátó, Pannonhalmi Főapátság, Lombkorona tanösvény)
- térképismeret, tájolóhasználat
- vízvizsgálat
- iskolakerti foglalkozások
- természet-és környezetvédelem, fenntarthatóság
- környezetbarát hulladékkezelés gyakorlata
- megújuló energiák megismerése
- vaddisznóskert látogatása
- vadles
- éjszakai túra, bátorságpróba
Környezet és egészség:
- természet- és környezetvédelem
- fenntartható fejlődés
- gyógynövényismeret
- méhészeti bemutató
Helyidentitás és viselkedéskultúra:
- kultúrtörténeti emlékhelyek megtekintése
- jeles napok
- népi játékok, kismesterségek
- kézműves műhely (fafaragás, bőrözés, tojásfestés, papírsárkány és mézeskalács készítés, langalló sütés)
Környezet
Ravazd a Győrt Veszprémmel összekötő 82-es főút mentén, Győrtől 25 km-re fekvő, lakosainak lélekszámát tekintve kb. 1200 fős település. A falu földrajzi elhelyezkedésére jellemző, hogy a Kisalföld sík vidéke, a Bakony északi vonulata, a Sokorói dombság és a Pannonhalmi dombság lankáinak ölelésében, csodás természeti környezetben fekszik.
A Ravazdi Erdészet területének több mint 80 %-a a Pannonhalmi Tájvédelmi Körzet része.
Erdőgazdaságunk, az idelátogató gyermekek nagy örömére rendelkezik egy vaddisznóskerttel. Erdőterületünk Magyalosi tömbjében található egy közel 20 éve működő Cserkésztábor, ami a nagy létszámú csoportok szabadtéri foglalkozásainak kedvelt erdei színtere.
A település kultúrtörténeti emlékhelyei:
A Sólymos Szilveszter kilátó: ahonnan csodás panoráma nyílik a környékbeli falvakra, dombokra, tavakra, erdőkre, a Pannonhalmi Főapátságra.
Villebald domb: az itt található rom őrzi az emlékét a település legrégebbi templomának, amely a VII. századi bencés Szent Villebald püspök tiszteletére épült, és már egy 1002. évi pápai oklevél említi.
IV. Béla király kútja: az elbeszélések szerint a tatárok elől menekülő IV. Béla király Ravazd környékén pihent meg seregével és maga is ivott az itteni híres források vizéből. A kút fölé emelt barokk építmény a település jelképe.
Page was designed with Mobirise