A „Tisztítsuk meg az Országot!” projekt I. ütemének végrehajtása a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt-nél a 2020/TMOP/0041 számú támogatói okirat alapján

Társaságunk 2020. novemberében nyújtott be pályázatot az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft-hez, melyet a 2021. március 12-én közzétett 3. számú döntési lap alapján pozitívan bíráltak el. Összesen a megpályázott forrás a 2. célterület vonatkozásában 6 950 620 Ft, míg az 5. célterület esetében 2 614 168 Ft, mindösszesen 9 564 788 Ft volt. 
A támogatói döntés meghozatalát követően megkezdtük az árajánlatok bekérését az elszámolási útmutató, valamint Társaságunk Beruházási és beszerzési szabályzata alapján a felmért hulladékmennyiség összegyűjtése, elszállítása, továbbá az ismételt hulladéklerakást mérséklő berendezések (vadkamerák és sorompók) kapcsán. Ezen kívül további kis értékű eszközök, (szemeteszsák, figyelmeztető táblák, stb.) beszerzésére is sor került.
A 2. célterület tekintetében 2021. április 15-től kezdődően összesen 410 köbméter vegyes hulladék összegyűjtése és elszállítása történt meg. Ez a munkafolyamat egészen május 26-ig tartott. Általánosságban a hulladékmentesítéssel érintett területeket három szektorra osztottuk fel. Az egyik a Tét község közigazgatási határához tartozó 6/A és 6/I erdőrészlet (0706/9 és 0708 hrsz.) volt. A másik két szektort az Ikrény közelében található 1/F, 1/I, 3/I, 3/H és 3/K erdőrészletekben (0171/1, 0171/4, és 099 hrsz.) jelöltük ki. Mindegyik terület közútról könnyen megközelíthető. Utóbbi helyszínen egy régóta működő, nagy területen elhelyezkedő szemétlerakó volt. Összetételüket tekintve valamennyi szektorban vegyes hulladékot találtunk. Mindegyikben volt bontásból származó törmelék, háztartási-, elektronikai és zöld hulladék is. A 2. és 3. szektorban jellemzően sok autóipari hulladék is volt. Ez vélhetően valamilyen autóbontó-javító műhelyből származhatott.
Az 5. célterület vonatkozásában az ismételt hulladéklerakás mértékének csökkentése érdekében 6 db, 5 méter nyílású erdészeti sorompót, valamint 2 db, online adatküldésre alkalmas vadkamerát szereztünk be, melyeket a fent említett erdőrészletek közelében elhelyezkedő utakra, ill. azok közelébe telepítettünk. Az így lehatárolt terület egy 880 ha-os erdőtömböt véd meg reményeink szerint a szemetelőktől. Emellett a sorompók telepítéséhez szükséges száraz betont, mindezek helyszínre szállítását, továbbá a vadkamerákhoz szükséges memóriakártyákat és akkumulátorokat is a pályázati forrásból finanszíroztuk.
Bízunk benne, hogy a projekt megvalósulásával egy nagy lépéssel közelebb kerülünk erdeink megtisztulásához, a társadalmi szemlélet további pozitív irányú változásához.
Erdeink egészsége közös érdekünk.

© Készítette: Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. Minden jog fenntartva
Cím: 9023 Győr Corvin utca 9.
Adószám: 11131298-2-08
Bankszámlaszám: 10918001-00000002-61800027

Built with Mobirise web creator