A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. helyi csoportja ismét útra kelt, hogy élményekkel gazdagodjon, baráti kapcsolatait erősítse. Október 27-28-án az Északerdő Zrt. vendégszeretetét élvezhettük. Megismertük a legimpozánsabb látnivalóikat, betekinthettünk az erdőgazdálkodásuk mindennapjaiba.
Hétfőn reggel, fél ötkor indult az utazás a KAEG Zrt. székházától és körülbelül öt és fél óra után (terv szerint) megérkezett a csoport a LÁEV Miskolc-Dorottya utcai állomásra. A nap folyamán kísérőnk Mihók István erdészeti vezérigazgató-helyettes úr volt.
Ezen a napon kisvasúttal és gyalog szerrel közelítette csapatunk a tervezett eseménysor pontjait, melyek közül az első Lillafüredre vezetett. Itt a grandiózus Palotaszálló és hazánk legmagasabb vízesésének érintésével (Szinva vízesés) a Zsófia-kilátót vettük célba.
Az őszi színekben pompázó erdőben leküzdött körülbelül 1,5 km és 140 m szintemelkedés után a festői látkép mindenért kárpótolt bennünket. A palotaszálló és a Hámori tó látványa lenyűgöző, minden fáradtságot megért.
Ami a szakmai programot illeti, hallhattunk a Lillafüredi Erdészeti Igazgatóság, valamint az Északerdő Zrt. teljes területére jellemző erdő- és vad- gazdálkodás sajátosságairól, működéséről, szakmai kihívásairól.
Ilyen különlegesség például a farkas, a hiúz, illetve medve tartós jelenléte a területen.
A túravezetőink szakmai felkészültsége, humora kellőképpen megalapozta a baráti hangulatot, és elindított egyfajta tartalmas szakmai beszélgetést is.
A programsorozat folytatásaként, visszaereszkedve a kisvasúthoz a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában elköltött ebéd előtt Zay Adorján vezérigazgató úr szívet melengető szavakkal köszöntött bennünket. Kollégái segítségével pedig a komplexum működésébe, oktatási hitvallásába kaphattunk kis betekintőt.
A nap kuriózumaként az Ehető Erdő című könyv egyik szerzője, -aki nem mellesleg az erdőgazdaság erdőmérnöke is-vezetésével szó szerint belekóstolhattunk az erdőbe. Sok-sok ehető erdei növényről kaptunk felvilágosítást fergeteges humorral fűszerezve.
Ki gondolná, hogy a csermakk kávé finom, a fenyőmézharmat ehető, az "örök élet" növénye a madárberkenye, vagy éppen milyen ízletes a kellemetlen illatú kányabangita dzsem.
A vacsoránkat a szálláshelyünkként is szolgáló fónagysági Bagoly-Vár Erdészeti Erdei Iskolában költöttük el.
Az este innentől a baráti beszélgetéseké volt, mely kiegészült néhány kártyajátékkal, sőt előkerült egy mini biliárd is. Az est koronájaként, a nap végére egy zenés, táncos est kerekedett.
Másnap a reggeli után megtekintettük a méltán híres bükki füvesember egyik hagyatékát, Szabó Gyuri bácsi Gyógynövénykertjét.
Az hárslevél elrendezésű területen, egy vezetett sétán vehettünk részt, ahol rengeteg hasznos gyógynövényről és felhasználási módjaikról kaptunk értékes információkat.
Programsorunk zárásaként az ÉSZAKERDŐ Zrt. székházában ebédeltünk meg.
Megérte a hosszú utazás, köszönjük a tartalmas tanulmányutat házigazdánknak az Északerdő Zrt-nek, valamint az összetartó Kisalföldi Helyi Csoportnak.
Jó emlékként gondolunk vissza az itt eltöltött napokra.
Built with Mobirise website themes