A 2017. év záró rendezvénye

Az OEE Győri Helyi Csoportja szervezésében egy - már hagyományosnak mondható - rendezvény keretében búcsúztunk el 2017-től.

Kóródi Sándor a helyi csoport elnökének üdvözlő szavai után Balsay Endre ny. erdészeti igazgató a KAEG Zrt. történetét bemutató készülő könyv anyagának felhasználásával beszélt a régmúlt időkről, és a tervezett könyv összeállítóinak munkájáról. Majd Iványi Ákos a helyi csoport titkára sorolta fel a lassan elmúló év eseményeit, és vázolta fel a jövő évre vonatkozó terveket. Végül Orbán Tibor vezérigazgató úr számolt be a Zrt. 2017.évi gazdálkodásáról és ismertette a 2018.-évi terveket. Majd baráti évbúcsúztató beszélgetéssel, ünnepi állófogadással zárult a rendezvény.

AZ ÉV ESEMÉNYEI:

Február 9-12.             – FeHoVa

Március 10.                – Nőnap Keszthelyen

Március 24-25.           – Gyümölcsfa oltás Ravazdon és az Árkádban

Április 7.                     – Kaán Károly verseny megyei forduló)

Április 10.                   – KAEG erdészverseny

Május 3.                     – Rimóczi Irén és Nagy László (52 fő)

Május 5-10.                – Madarak és Fák Napja Püspökerdőn… és máshol…

Május 12.                    – KAEG lövészverseny Magyaloson)

Május 27.                    – Családi nap Göbös-majorban)

Május 31-Június 2.   – Fogadtuk az Egererdő csapatát

Június 8.                    – Fogadtuk a Zalaerdő csapatát

Június 8-9.                 – Tanulmányút a Mecsekben (36 fő)

Június 14.                  – Szakmai nap Jánossomorján (37 fő)

Június 21-22.             – Év Erdésze verseny Kaszón                   

Június 23-24.             – Vándorgyűlés Kaszón (16 fő)     

Július 1-2.                   – Győrkőc fesztivál

Július 29.                    – Fogadtuk a győri magánerdős HCs-t Ravazdon

Szeptember 8-9.          – Erdővarázs program Budapesten

Szeptember 9.             – Megyei Vadásznap Göbös-majorban

Szeptember 15.           – TeSzedd

Szeptember 20-23.      – OMÉK

Október 2-8.              – Erdők Hete

Október 12-13.          – Erdésznők találkozója Göbös-majorban (74 fő)

November 2.              – Halottak Napja: Káráll János (Győr), Sporzon Pál (Móvár) koszorúzás

November 8.              – Talajtanos szakmai nap Ravazdon (32 fő)

December 22.            – HCs évzáró rendezvénye

 

Elismerést kaptak, akiknek ezúttal is gratulálunk

Altrichter Sándor – Év Erdésze verseny (erdőkárbecslés 1., koronglövészet 1., összetett 13.)

Mogyorósi Zsolt – OEE Elismerő Oklevél

Kövecses Andrásné, Jutka – Miniszteri Elismerő Oklevél, Aug. 21.

Pintér Csabáné, Zsuzsa – Miniszteri Elismerő Oklevél, Okt. 24.

Balsay Endre – Életfa Emlékplakett ezüst fokozata, Okt. 24.

Pozsgai Gábor – Alföldi Erdőkért Emlékérem

További képek


Vissza