Erdésznők Országos Találkozója 2017.

Az Országos Erdészeti Egyesület 1988-ban kezdeményezte, hogy évente egy alkalommal rendezzenek találkozót az ország szebbik nemhez tartozó erdészei számára, hogy az erdészeti ágazatban dolgozó nők ápolhassák az ágazaton belüli baráti és szakmai kapcsolataikat.

Az esemény házigazdája az idei évben a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. Kapuvári Erdészete volt.

A rendezvény 85 vendége a jó hangulatú köszöntők, finom ebéd után megismerhette a Göbös-majori Ökoturisztikai Központ látványosságait, majd a gyönyörű őszi időben koncertet hallgatott a Szent Hubertusz erdei kápolnánál.

A vacsora után a Fertőszentmiklósi Férfi Dalkör alkalmi nótaműsora alapozta meg a hajnalig tartó fergeteges buli hangulatát.

A második nap is tartalmas programokkal telt a Fertődi kastély szépségeinek és a közelmúltban egy pályázat keretében megvalósult Lés-erdő rekonstrukciójának megtekintésével.

A két nap alatt születtek új-, és erősödtek a régi barátságok, keletkezett sok jó közös élmény, így a résztvevő erdész hölgyek a jövő évi viszontlátás reményében búcsúztak el a vendéglátóktól és egymástól.

 

Göbös-major, 2017. október 12.-13.


Vissza