|
KAEG ZRt hírei - Befejeződött a lipóti erdészeti üdülő felújítása |
Képgaléria
|
Május 10-én ünnepélyesen átadásra került Lipóton az erdőgazdaság teljesen felújított vállalati üdülője.
A 32 évvel ezelőtt épített, fából készült régi üdülőt tavaly szeptemberben egészen a kő lábazatig visszabontottuk, ezt követően kezdődhetett az új épület felhúzása. A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. által gyártott, korszerű "Lignova" készház októberben került felállításra, majd a belső építési-szerelési munkák elvégzése után, a kivitelező december közepén adta át az épületet.
Ezután következett a bútorok és a konyhai elektromos eszközök beszerzése és beépítése, majd a külső lábazat végső kialakítása, a terasz és a lépcső burkolása, valamint a kerítés cseréje.
A felújítás mintegy 10 millió forintba került, melyet a cég teljes egészében önerőből gazdálkodott ki. Az 53 m2-es üdülőben 4 fő számára nyílik kényelmes elhelyezési lehetőség, amit szükség esetén (kihúzható kanapé igénybevételével) további 2 fővel lehet bővíteni. Az első vendégek május 16-án avathatják fel "élőben" a nyaralót.
Orbán Tibor vezérigazgató reményét fejezte ki, hogy az új épület a régihez hasonlóan, minimum három évtizedig fogja szolgálni a társaság dolgozóinak színvonalas pihenését. |
|
|
|